Hotel hír
Léket kaphat a belvárosi léghajó
2010. július 27. fejlesztés,ICOMOS,belváros
Nem támogatja a Bécsi utcai épületek egyöntetű lebontását a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ). Állásfoglalásukban a Gulyás Zoltán tervezte Chemolimpex -irodaház és a Fischer ház műemlékké nyilvánítását szorgalmazzák.
A Belvárosi funkciók megújításának folyamata nem képzelhető el a meglévő kulturális, kultúrtörténeti emlékek, a belvárosi városkép megőrzése nélkül, az értékes épületállomány lerombolásával. A Belváros fejlesztéséhez egy olyan szakmai, társadalmi alapon létrehozandó program szükséges a terület érték alapú elemzésével, amely társadalmilag elfogadott és a meglévő városfejlesztési terveket is integrálja - olvasható a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökségének 2010. július 20-i határozatában.
Mindezek értelmében a Magyar Építőművészek Szövetsége kiemelten fontosnak tartja a Gulyás Zoltán Chemolimpex-irodaház és a Fischer-féle ház műemlékké nyilvánítását A Szövetség minden támogatását felajánlja, egy a fenti kérdéskörrel foglalkozó, programalkotó fórum illetve folyamat létrejöttéhez.
A Bécsi utcai tömb bontásával és újjáépítésével kapcsolatban az UNESCO műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága is állást foglalt. Nyilatkozatuk szerint az eddig napvilágot látott szöveges és képi információk alapján úgy látszik, hogy a pesti Bécsi utcában, a Harmincad és a Deák Ferenc utca között tervezett radikális bontás és a tervezett új épület nincs tekintettel a történeti településszerkezet védelmére, az ott álló épületek értékére, és így a világörökségi terület látványának védelmére sem.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság a hasonló indíttatású fejlesztések nemzetközi példáinak tapasztalatai alapján aggodalommal hívja fel a figyelmet arra, hogy az önmagában akármilyen jól kigondolt beruházás, ha az nincs tekintettel a történeti városi közegben megtestesült környezetére, annak értékeire, megvalósulása esetén újabb, visszafordíthatatlan károkat okoz világörökségi helyszínünkön. Ez nemcsak értékvesztést eredményez, hanem adott esetben jelentősen ront Magyarország nemzetközi megítélésén is - éppen az ellenkező hatást váltva ki, mint amit az ambiciózus fejlesztés megálmodói elérni kívánnak.
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság biztos abban, hogy kidolgozható olyan megoldás, amely egyszerre teszi lehetővé a jól átgondolt fejlesztést és szolgálja az értékek védelmét, sőt azok még hatásosabb kibontakoztatását is elősegítheti.
Tagfelhő, hírarchívum
A hotelem.hu hír adatbázisában előforduló legkeresettebb szavak, kifejezések
- Accor szállodacsoport
- Balaton
- Budapest
- Corso Hotel
- Danubius Hotels
- Debrecen
- Europeum
- Ginkgo-Sas
- Hajdúszoboszló
- Hévíz
- Hódmezővásárhely
- Kecskemét
- Kempinski Hotel
- Mariott Courtyard Hotel
- Pécs
- Sopron
- Zalakaros
- befektetés
- beruházás
- elemzés
- fejlesztés
- hotel
- hotelpiac
- idegenforgalom
- konferencia
- külföld
- luxusszálloda
- légtérzár
- pályázat
- szálloda
- szállodaipar
- szállodapiac
- szálláshely
- turisztika
- turizmus
- utazás
- vidék
- válság
- wellness
- étterem
Heves megye: nehéz félévet zárt a turizmus
Nehéz szezont zárt turisztikai szempontból Heves megye 2010 első felében.
Késik a magyar szállodák újracsillagozása
2011 januárja helyett csak jövő márciusban vezetik be az új csillagozást a magyarországi...
Visszavonták a támogatást
Visszavonta a hévízi gyógyfürdő fejlesztéséhez nyújtott mintegy másfél milliárd...
Továbbra is vevőre vár a Hotel Centrál
A felszámoló nem engedett az irányárból, továbbra is nettó 432,5 millió forintot...
Új elnök a MaReSz élén
A Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége 2010. június 29-én a B.Braun...
Új feltételek OTP Ingatlanbefektetési Alapra
Az OTP Bank 2010. augusztus 16-ától kedvezőbb forgalmazási feltételeket vezetett...
Épülhet a víz alatti luxusszálloda
A bonyhádi képviselő-testület elvi hozzájárulását adta a Trimp Holding Zrt....
Elkészült Gyula második négycsillagos szállodája
A Corso Boutique Hotel megnyitásával ezentúl két négycsillagos szálloda várja...
Csődhullám fenyegeti a szállodaipart?
Galla Gábor, a Tourconsult Kft. ügyvezető igazgatója úgy véli, számos szállodát...















